Mit olvas a szerző? – Rácz-Stefán Tibor

Sziasztok!

Nagyon sok interjú készül a hazai szerzőinkről, és a már megjelent, vagy készülőben lévő könyveikről. Én azonban nemcsak arra vagyok kíváncsi, hogy milyen történetekkel örvendeztet meg minket az író, hanem arra is, hogy ő milyen olvasmányokat részesít előnyben. Ezért felkértem néhányukat, hogy osszák meg velem az olvasási szokásaikat, kedvenc történetüket.

Kedves Tibi!

Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet!

 

  • Kérlek mesélj néhány szót magadról!

    A nevem Rácz-Stefán Tibor, a Könyvmolyképző Kiadó írója vagyok. Young és New Adult regényeket írok, amiknek a központi témája az elfogadás, a romantika, az útkeresés és az, hogy emberként miként fejlődhetünk a leginkább.

  • Könyvmolynak vallod magad?

     

    Mindenképpen! Több olyan év is volt, amikor száznál is több regényt elolvastam. Mostanában ez a mennyiség ugyan csökkent, de még mindig imádok olvasni.

  • Számodra mit jelent az olvasás?

     

    Kikapcsol és elrepít egy másik világba. Szórakoztat és egyszerre tanít. Megmutat olyan sorsokat, világokat, élethelyzeteket, amiket nem ismerek, de boldogan járom körbe. Az olvasás igazi varázslat.

  • Melyik volt életed első, meghatározó olvasmánya?

     

    Mindenképpen a Harry Potter. Tizenkettő körül voltam, amikor elkezdtem olvasni, és nagyon hamar könyvmollyá tett, ezután szerettem bele igazán az olvasásba.

  • Egy hosszú nap után, amikor egy kis kikapcsolódásra vágysz, melyik zsánert részesíted előnyben?

     

    Az igazság az, hogy egy hosszú, fárasztó nap után már jobban esik bekapcsolni a Netflixen egy sorozatot. Valószínűleg ez már a korral is együtt jár 🙂 De alapvetően a romantikus történeteket szeretem, és kifejezetten imádom a disztópiákat és a fantasyket is.

  •  Mi alapján választasz olvasnivalót? Az aktuális hangulatod vezérel, vagy a közösségi médiában futó   kihívások segítenek kiválasztani a következő könyvet?

    Általában megnézem a borítót, a könyv címkéit, és persze azt, hogy ki írta. Cassandra Clare-től például bármikor, bármi jöhet. Szeretek olyan könyveket is olvasni, amik népszerűek a közösségi médiában, mert ilyenkor mindig érdekel az, hogy miért szeretettek bele olyan sokan az adott történetbe.

  • Van 2023-as olvasási terved?

    Idén elhatároztam, hogy belevágok a várólista csökkentő kihívásba, és mindenképpen szeretném teljesíteni, hogy a 22 címből álló listámról legalább 12 könyvet elolvassak. Eddig 3 jött össze, de azzal nyugtatom magam, hogy messze még az év vége! A listám: https://sorok-kozott.hu/2023/01/2023-ban-csak-azert-is-varolistat-csokkentek/

  • Ajánlj nekem egy könyvet a kedvenceid közük!

     

    Úgy gondolom, hogy a legjobb könyv, amit életemben olvastam, az Angie Thomas-tól A gyűlölet, amit adtál. A film sem volt rossz, de a könyv mérföldekkel jobb. Elgondolkodtat, érzelmileg felkavar, megszereted a karaktereit, és egy pillanatra se tudod letenni. Velem legalábbis ez történt. 

Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre!

Ha szeretnétek nyomon követni Tibi munkásságát, akkor az alábbi oldalakon tudjátok megtenni:

Blog: Sorok Között Könyves Blog (sorok-kozott.hu)
Facebook: Rácz-Stefán Tibor | Facebook
Instagram: Rácz-Stefán Tibor (@racz.stefan.tibor) | Instagram

A Könyvmolyképző Kiadó oldaláról pedig be tudjátok szerezni a szerző könyveit:

https://konyvmolykepzo.hu/

Személy szerint én több könyvet is olvastam Rácz-Stefán Tibortól, viszont sajnos nem mindegyikről van ajánló a blogon. Ezen szeretnék változtatni mindenképp, és egy csokorba összegyűjteni azokat a könyveket, amelyeket már olvastam.

Addig is az alábbi linken olvashattok tőlem is két ajánlót:

Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot! – Szavak erdeje (blog.hu)
Rácz-Stefán Tibor: Nincs hozzád hasonló – Szavak erdeje (blog.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük