C. J. Box: Az Isten háta mögött

covers_771469.jpg

Szerző: C. J. Box
Cím: Az Isten háta mögött
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 416

C. ​J. Box, az Edgar Allan Poe-díj nyertese, a The New York Times sikerszerzője egy zaklatott életű rendőr történetét tárja elénk, aki a Yellowstone Nemzeti Parkban túrázó fiát próbálja megmenteni egy kíméletlen gyilkostól.

Cody Hoyt kitűnő, ám alkoholproblémákkal küzdő nyomozó. Nagy küzdelmek árán már két hónapja tiszta, amikor barátját, Hank Winterst összeégve találják egy távoli hegyi házban. Először minden öngyilkosságra utal, és úgy tűnik, a férfi újra az üveghez nyúlt, de Cody jól ismeri Hanket, és tudja, hogy ez lehetetlen. Amikor mélyebbre ás az ügyben, egyre több jel mutat arra, hogy bűncselekmény történt. Miután Hoyt nyomozó szénája – korábbi viselkedése miatt – nem áll túl jól a seriffhivatalban, nem nyomozhat emberölési ügyben, de Codyt semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy megtalálja Hank gyilkosát.

A helyszínen talált nyomok alapján a gyilkos egy sportszerkereskedő lehet, aki turistákat vezet a Yellowstone Nemzeti Park távoli zugaiba. A többnapos, lóháton megtett túrára Cody fia, Justin is elmegy, így a nyomozó kétségbeesve próbál a nyomukra bukkanni, és elkapni a gyilkost, mielőtt beérnek a vadonba. Életre-halálra szóló macska-egér játszma kezdődik, és úgy tűnik, a gyilkos mindig előre tudja a rendőr következő lépését. Cody beveszi magát a vadonba, és megpróbálja megakadályozni, hogy a gátlástalan gyilkos elpusztítsa az egyetlen dolgot, ami még megmaradt számára az életben.

 

„Én mindig a legjobbat várom az emberektől. Szerintem, ha így állsz hozzá, legtöbbször jól alakulnak a dolgok. Én csak úgy megyek, mindenből a legjobbat akarom kihozni, és a jó dolgok csak úgy megtörténnek velem. Ez a titkom.” 

Amikor nézelődtem a Kossuth Kiadó előjegyezhető könyvei között, akkor tűnt fel ez a kötet. Valahogy kilógott a többi közül a címe és a sötét borítója miatt. A thriller címke és a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet, és izgatottan vártam a megjelenést. Köszönöm szépen a Kiadónak, hogy elküldte nekem.

A történet röviden:

Az alkoholista, láncdohányos Cody Hoyt rendőrt egy kiégett házhoz riasztják, ahol egy holttestet találnak. Amikor kiderül, hogy egy barátja vesztette életét, teljesen elveszti a fejét, és bár hiába tűnik balesetnek a haláleset, ő meg van győződve arról, hogy gyilkosság történt. Őrült módon üldözi a tettest, de amikor lelövi a halottkémet, felfüggesztik. A nyomozást nem adja fel, újra az italhoz nyúl, és olyan mélyre ás, míg a nyomok el nem vezetik a Yellowstone Nemzeti Parkba szervezett egy hetes túrázáshoz. Az újabb probléma akkor kezdődik, amikor rájön, hogy egyetlen fia is részt vesz a kalandon. Cody teljesen elveszti a fejét, és beleveti magát a vadonba a gyilkost keresve, remélve, hogy a fiát épségben ki tudja hozni.

Gondolataim:

Ez a könyv, te jó ég!!! Nem tudtam letenni, szó szerint éjjel nappal olvastam. Izgalmas volt, pörgős, fordulatos. Nagyon szerettem, felkerült a TOP 10-es krimi/thriller listámra.

Cody Hoyt egy őrült. Még véletlenül sem szeretnék találkozni egy ilyen elborult elméjű rendőrrel. 😀 Viszont az igazságérzete, és amiken keresztülment, hogy kihozza a fiát a vadonból, az nagyon tetszett. Az, hogy ezt milyen eszközökkel vitte véghez, már más tészta. 🙂 Ismeretlen terepen, szinte nulla lovagló tudással képes lett volna egyedül nekivágni a Yellowstone Nemzeti Parknak. Nyilván a düh, és a bosszú is hajtotta, hogy kézre kerítse a barátja gyilkosát. Amikor a parkban egymás után bukkannak fel a holttestek, akkor válik még izgalmasabbá a nyomozás. Cody retteg, hogy a következő hulla a fia lesz. A belőle áradó feszültség szinte tapintható, már én is a bőröm alatt éreztem.

A történetben nemcsak az izgalmas nyomozás kapott helyet, hanem megismerhettük a vadregényes terület különlegességeit is, gejzíreket, hőforrásokat, számos életveszélyes természeti jelenséget, de az élővilág is feltűnik. Bár én szerettem volna több „állattal is találkozni” a történet során. Tudom, olvassak el egy útikönyvet. 🙂

A tájleírások egyáltalán nem vettek el a nyomozás okozta izgalmakból. Ahogy fogytak az oldalak, úgy lettem egyre biztosabb abban, hogy ki mozgatja a szálakat. Na jó, ez egy erős túlzás, mert kb a vége előtt 50 oldallal kezdtem sejteni. 🙂 Nem mondom, hogy eltaláltam, de nem is álltam olyan messze a valóságtól. 🙂 Viszont a történet vége is tartogatott meglepetéseket. Cody Hoyt zseniális nyomozó, az alkoholfüggősége ellenére is. Amikor éppen tiszta a tudata, akkor képes logikusan gondolkodni, és meglát olyan apró részleteket is, amelyeket a tanult kollégái nem. 

Aki egy izgalmas és letehetetlen thrillerre vágyik, annak bátran ajánlom ezt a kötetet. (Zárójelben jegyzem meg, nekem Cody nagyon hasonlított Nesbo történeteiből megismert Harry Hole-ra, ezért jár még egy plusz pont, ugyanis őt imádom. 😀 )

Borító:

Ahogy korábban említettem, nekem a borító volt az első, amire felfigyeltem. Merész dolog ilyen komor hangulatú borítót készíteni, ami alíg tartalmaz némi színt. Viszont pont emiatt tűnt ki a többi könyv közül. Szerintem ehhez a történethez tökéletes választás.

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük