Szerző: Tormási Vyktória
Cím: Szerethetetlen
Kiadó: NewLine
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 180
Zé maga a megtestesült rosszfiú. Cigaretta, alkohol, drogok, nők és illegális motorversenyek teszik ki az élete nagy részét. De vajon rejtőzik még több is e mögött a zord álarc mögött? Meg tudunk érteni valakit, aki az egész világ ellen harcol? Képesek vagyunk akkor is erősnek maradni, ha a világ összeomlik körülöttünk?
Lénát a sors sodorja Zé mellé, és olyan döntéseket kell meghoznia, amire soha nem számított. Zé az, aki felforgatja a hatalmas, írói álmokkal rendelkező, bölcsész diplomás lány életét. De mit akar ő igazán?
Felülmúlja a szerelem az élet törvényeit? Vajon elegendő szeretni valakit ahhoz, hogy jobb emberek legyünk? A sors mindig kegyes hozzánk?
„Alattomos jószág a múlt. Változtatni nem tudunk rajta, mégis facsarja a szívünket a jelenben.”
Keresem a szavakat. Ez a történet annyira hétköznapi, és pont ezért annyira szívet tépő, hogy nehéz most megszólalni. Nagyon köszönöm Vyki, hogy elküldted nekem az első könyvedet is. A lelkem legmélyéig hatolt.
A történet röviden:
Zé lelkét egy mély trauma szorongatja. Az alkohol, az illegális motorversenyek, a cigi és a depresszió a legjobb barátai. Egy éjszakán a sors elé sodorja Lénát, a szende újságírót. Léna főnöke ultimátumot ad a lánynak. Vagy 2 héten belül cikket ír az illegális motorversenyekről, vagy ki van rúgva. Mivel a lány nem egy „feladom” típus, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy meg tudja írni a cikket. Egy valamivel nem számol csak. Mégpedig azzal, hogy a rosszfiú, a lelke mélyén nem is olyan rossz, mint ahogy azt láttatni akarja.
Gondolataim:
Amikor elolvastam a fülszöveget, akkor arra gondoltam, hogy egy romantikus történet lesz, amit este, vidáman olvasok bekuckózva, és közben szállnak előttem a rózsaszín felhők. Mert mégiscsak egy rosszfiú a főszereplő, nekem meg ők a gyengéim. Nos, ahogy elkezdtem olvasni, akkor már sejtettem, hogy ez nem egy vidám történet, és én sem nevetni, hanem zokogni fogok a végén. Így is lett.
Ebben a rövidke könyvben, a szereplőink életében annyi szenvedés, annyi fájdalom van, amit képtelenség könnyek nélkül elolvasni. Együtt éreztem, és szenvedtem Zé-vel, szenvedtem Lénával, a torkomban gombóc, a könnyeim megállás nélkül törnek a külvilágra. Ilyen fiatalon hogy lehet feldolgozni ennyi veszteséget, együtt élni a bizonytalan holnappal? Fel nem foghatom.
A könyv hangulata komor, a történet szívfacsaró. Egy érzelmi hullámvasút. Zé egy megtört srác, a maga elutasító, reményvesztett stílusával belopta magát a szívembe már az első néhány mondat után. Szinte már késztetést éreztem, hogy megöleljem, vagy mondjak neki néhány biztató szót. Aminek szinte semmi hasznát nem vette volna az ő helyzetében.
Léna egy visszafogott jókislány, de amikor kell, meghozza azt a döntést, amit én is meghoztam volna az ő helyében. Emiatt nagyon becsülőm őt. Ha kell, akkor rámenős, ha kell, akkor zsarol, de egy csupaszív lány, aki szeretné bebizonyítani Zé-nek, hogy igenis, őt lehet szeretni, mert bár a lelke összetört, a szíve nemes.
A romantikus történet mellett helyet kapnak komoly témák is. A gyász feldolgozás, a káros szenvedélyek. Az embereknek az egyik leghőbb vágya, hogy tartozzanak valahova. Legyen egy család (igazi, vagy „fogadott” ), akihez oda lehet menni, amikor már minden elveszni látszik.
Kedves olvasó! Ha valamit fontos ismételgetni, akkor az a következő: Senkit ne ítéljünk el, mert nem ismerjük a viselkedésének az okát. Senki sem szerethetetlen.
Vykinek pedig méltó helye van a kedvenc szerzőim listáján. Én pedig sok-sok oldalt teleírtam azokkal a gondolatokkal, amelyeket viszek magammal, amelyekre emlékezni akarok, és amelyek kelleni fognak ahhoz, hogy visszatereljenek a helyes útra.
Borító:
Jelen esetben is igaz, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Tőlem egyedül a cím betűtípusa áll kicsit távol.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)