Menekülés a hazugságok elől
Livie Cleary mindig is maga volt a tökéletesség – de hamarosan rá kell jönnie, hogy a tökéletesség nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítják, és az ember bizony néha hibázik, miközben próbálja kideríteni, ki is ő.
„Hadd legyek rád büszke!” Ezek voltak Livie apjának a hozzá intézett utolsó szavai. A szülei tragikus halála óta eltelt hét évben Livie minden tőle telhetőt megtett, hogy minden egyes döntésével, szavával, tettével eleget tegyen ennek, miközben hatalmas erővel és érettséggel gondoskodott a nővéréről. De most, hogy elkezdődnek az egyetemi évei, váratlan kihívások teszik próbára a kitartását – és a szívét.
Livie sziklaszilárd tervvel érkezik a Princetonra, és ezt végig is akarja vinni: remek eredményeket érni el az óráin; bejutni az orvosira; és találkozni egy rendes, tiszteletre méltó sráccal, akihez egy nap majd hozzámehet. Tervében egyáltaln nem szerepelnek vodkabombák, sem egy imádnivaló, bulikirálynő szobatárs, akinek nem tud nemet mondani, sem Ashton, az evezőcsapat arrogáns – és hihetetlenül vonzó – kapitánya, aki eddig sosem látott dühkitöréseket vált ki Livie-ből. Ami ennél is rosszabb, hogy Ashton a legjobb barátja és lakótársa annak a Connornak, aki viszont tökéletesen megfelel Livie elvárásainak. De akkor meg miért Ashton jár folyton a fejében?
Tetszett a Tíz apró lélegzet? Most hagyd, hogy magával ragadjon Livie története is!
Ami a könyveket illeti, két dolog kell a boldogságomhoz, ebből az egyik, a Könyvmolyképző Kiadó Rubin pöttyös könyvei. 🙂 Mikor egy ilyen történet a kezembe kerül, tudom, hogy azt imádni fogom. Az egyik pillanatban hangosan fogok nevetni, egy perccel később pedig sírni. Erre a történetre most nagy szükségem volt! Segített átértékelni a dolgokat, az író a tudtán kívül tanácsot adott, amit igyekszem megfogadni, ezért már a mai reggelen is éreztem, hogy másképp viszonyulok az előttem álló feladatokhoz.
Livie könyvét már azóta várom, hogy befejeztem a Tíz apró lélegzetet. Az első rész a nővére, Kacey történetét meséli el. Érdekes volt látni, hogy a családi tragédiát hogyan dolgozza fel a két testvér, akik egyébként egymás szöges ellentétei.
Kacey lázadt, pasizott, drogozott, és a létező legnagyobb marhaságokat követte el napról napra. Ellenben Livie első látásra tökéletes. Nem iszik, eszébe sem jut drogozni, pasikkal sincs közelebbi kapcsolata, mert képtelen még egy sima beszélgetést is lefolytatni velük, a jegyei tökéletesek, és bekerült arra az egyetelmre, amire az apja is szánta. Neki a megfelelési kényszere uralja az életét, míg a nővérének az alkohol és a drogok. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a színen Dr. Stayner.
Az írónő nem adott túl sok bevezetőt a könyvnek, gyakorlatilag belecsapunk a lecsóba, viszont annyira jól fel van építve a történet, hogy egy pillanatig sincs hiányérzete az olvasónak. Livie elkezdi a tanulmányait a Princeton-on, megismerjük a szobatársát, és az első héten bulizás tekinttetében szinte azonnal behozza az elmúlt 18 évet. 🙂 Kacey-nek és Dr.Staynernek köszönhetően alaposan a pohár fenekére néz, és másnap bűntudattal, másnapossággal, egy tetoválással, és a szobában plusz egy fővel ébred.
A történet legelején nagyon gyorsan kialakul egy szerelmi háromszög, és való igaz, Livie nagyon sok döntésével nem tudtam azonosulni, sőt, kifejezetten elleneztem, de neki lehet pontosan erre volt szüksége ahhoz, hogy megismerje önmagát, és rájöjjön, hogy nem élheti úgy az életét ahogy mások (leginkább az elhunyt szülei) akarták volna.
A kórházban végzett önkéntes munkája szerintem engem jobban földhöz vágott, mint magát a könyv főszereplőjét. Hiába voltak imádnivalóak az ikrek, nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy mennyit kellett szenvedniük, és még alíg hat évesek. Már attól összeszorult a gyomrom, amikor Livie először átlépte a kórház küszöbét. De pont ez a környezet kellett ahhoz, hogy Livie elkezdjen tisztán látni. Azért ment oda, hogy segítsen a rákos beteg gyerekeknek, ehelyett pont tőlük kapta a legnagyobb segítséget, a legnagyobb lökést, amire szüksége volt.
A szereplőket nagyon megkedveltem, még Livie-t is, annak ellenére, hogy a Connor – vs – Ashton szituációt a lehető legrosszabban kezelte. Connort néha nem tudtam hova tenni, és néha elgondolkodtam, hogy akkor ő most miért is került bele a történetbe? De ahhoz, hogy Livie hibázzon, és belássa, hogy ő sem tökéletes (mert senki nem az!), ahhoz Connor kellett.
Ashtont imádom! 🙂 Komolyan, szinte még mindig nyáladzom, amikor eszembe jut 😀 Így 32 éves fejjel ez annyira szánalmas, de nekem pont rá, és az ő történetére volt most szükségem, hogy tisztán lássak. 🙂 Végig neki szurkoltam, annak ellenére, hogy néha egy ősbunkó volt. 🙂 Ő az élő példája annak, hogy ne ítélkezzünk első látásra. Oka van annak, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, és amikor ezt megtudtam, kimondhatatlan dühöt éreztem. De, ha valami már szinte kilátástalan, akkor jön Dr. Stayner az idióta feladataival (most komolyan, melyik orvos talál ki olyat terápiaként, hogy szaladgálj a csirkék után? 😀 ), és mindent megold. Az a doki egy zseni! Hozzá még én is beülnék egy kis beszélgetésre, de csirkéket nem kergetek! 😀
Én sokszor beleesem abba a „hibába” hogy a könyv borítójáról ítélem meg a könyvet. Ha tetszik a borító, akkor azonnal el kell olvasnom, viszont ha semmi különleges nincs rajta, akkor csak halogatom. Mindkét esetben értek csalódások. Az egyik kedvenc könyvem borítóján pl. semmi nincs, egyszerű, narancssárga borítóról van szó, egy félig rajzolt hangszerrel (és emiatt majdnem elszalasztottam). Ez a borító viszont elképesztő. Igazából semmi extra, de valahogy annyira illik a történethez, annyira Livie.
Szívből ajánlom mindenkinek nemcsak ezt a könyvet, hanem Kacey és Trent történetét is. Letehetetlen történetek. Példának okáért, tegnap leültem, hogy beleolvasok az Egyetlen kis hazugságba, utána tanulok, és főzöm az ebédet. Ehelyett egyhuzamban elolvastam a könyvet, ebédre az előző napi maradék volt, a tanulnivalóról meg inkább ne is beszéljünk. 🙂
(kép és fülszöveg forrása: www.moly.hu)