Januári összefoglaló, és februári tervek :)

Sziasztok!

Jó régóta nem írtam bejegyzést, elnézést attól, aki hiányolta. Annyi minden összejött januárban, hogy ha lehetne inkább visszamennék 2018-ba. 🙂

Ettől függetlenül a januárom a könyvek tekintetében nagyon jól alakult. Sikerült elolvasnom a Váratlan utazás első 5 könyvét (könyvenként 2 történet szerepel benne), valamint férjem ajánlására elkezdtem J.R.R.Tolkien: A Gyűrűk Ura trilógiát. 🙂 Januárban sikerült is elolvasnom az első részt. Nem egy könnyű olvasmány, annyira picik a betűk, hogy egy idő után már úgy érzem kifolyik a szemem, ezért nem úgy haladok vele, ahogy szeretnék. 🙂 A kettő között pedig megismertem Charlotte Bronte – Jane Eyre történetét. Ezt a könyvet mindenképpen olvassátok el, én nagyon szerettem. 

Rendhagyó módon most nem fogok külön bejegyzést írni a Gyűrűk ura minden részéről, hanem ha elolvastam mind a három részt, akkor egy rövid összefoglalót terveztem, vagy esetleg egy összehasonlítást a könyvről és a filmről. Majd kitalálom. 🙂

Kivételesen most nem lesz Fénypont-Mélypont bejegyzés. Ne aggódjatok, nem szűnik meg, csak ha agyon ütnek sem tudnék választani a könyvek közül, amelyik „elvinné a Fénypontért járó aranyat”, mert mindegyiket imádtam, és bármikor újraolvasnám őket. 🙂 Mélypont meg nem volt, már ami a könyveket illeti. 😀

Februárban (hasonló lesz mint a január, úgyhogy nem tervezek be sok könyvet), mindenképpen szeretném befejezni Zsákosék történetét. 🙂

img_20190130_115948_722.jpg

Egy kis lazításként pedig felírtam a listára egy régóta várt könyvet, mégpedig Livie történetét. 🙂 Ezért K.A.Tucker – Egyetlen kis hazugság című történetére esett a választásom. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, amint elolvastam, hozom az értékelést. 🙂

covers_515854.jpg

Ti mit olvastok hétvégén?

(képek forrása: A Gyűrűk Ura saját, az Egyetlen kis hazugság: www.moly.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük