Laurel immár tudja az igazságot: Yuki ritka Téltündér, a leghatalmasabb, legveszélyesebb minden tündér között, és Klea arra akarja használni az erejét, hogy elpusztítsa Avalont. Azt azonban még nem sejti, hogy Kleának Yukin kívül számtalan más fegyvere is van, amelyek segítségével pillanatok alatt fordíthat egy ütközet menetén. Avalon napjai meg vannak számlálva, de a Wings sorozat utolsó kötetében Tamani, David és Chelsea segítségével Laurel szembeszáll a bosszúszomjas tündérrel.
A mindent eldöntő ütközet – háborúban és szerelemben!
Ez igen! Ez a rész tarolt! Eddig nem olyan ütemben haladtam a sorozat részeivel ahogy általában szoktam, de amikor elkezdtem olvasni a befejező részt, akkor még a Jack Sparrow és a Vasember utáni nyálcsorgatásomat is áttettem következő napra. (Igen, mostanában a Karib-tenger kalózai és a Marvel filmek megszállottja lettem 😀)
Izgalmas, letehetetlen, érzelmekkel teli könyv sikeredett így a sorozat végére. Pedig – őszinte leszek – a kezdeti szárnycsapások után erre nem számítottam. Minden újabb résznél látszott a fejlődés az írónőn, és mostanra ért be a sok munka gyümölcse.
A harmadik rész végén említettem, hogy ezt a könyvet nagyon várom, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki mozgatja a szálakat. Nem lepődtem meg, de ilyen végkifejletre egyáltalán nem számítottam. Az Illúziók Yuki elfogásával ért véget, akiről kiderült, hogy Téltündér. Itt már azért egyértelmű volt, hogy Kleának is van valami köze a dolgokhoz, már csak arra kellet rájönnünk, hogy a trollok miként jönnek a képbe. Ráadásul egyre többen.
Ahogy haladunk előre a történetben, szépen lassan világossá válik, hogy a trollok jelentik a legkisebb veszélyt, és itt nemcsak Tamaniékra gondolok, hanem egész Avalonra. Évezredekig titokban tudták tartani a Tündér Birodalomba vezető kaput, azonban Yukinak sikerül Leurel fejéből megszereznie ezt az információt. Téltündér lévén nem volt nehéz dolga a gondolatolvasás terén.
Nemcsak a kapu volt rejtve a kívülállók előtt, de ember sem tehette be a lábát Avalonba több ezer éve. Egészen mostanáig. Chelsea és David bebocsájtást nyertek a kapun, de mindkettejüknek feladata volt. És innentől kezdve gyakorlatilag letehetetlen a könyv. Előkerül az Excalibur (igen, az Arthur király féle kard 😀 ), akinek a hordozója érinthetetlen lesz a csatában, pengéje bármin képes áthatolni, viszont tündéreken sebet nem ejthet, ezért tündér nem is érintheti, Még szerencse, hogy most éppen emberek is vannak Avalonban.
Megjelennek a trollok, elkezdődik a véres csata, és bár a trollokért nem kár, az elesett tündérekért fájt a szívem. Amikor már felizzik a remény szikrája, megjelenik Klea, és Yuki, és elkezdődik az igazi öldöklés. De innen már nem is mesélem tovább a történteket, mert az már spoiler lenne. Csak egy rövid megjegyzés: égő benzint nem vízzel oltunk! De most komolyan kedves írónő, ez mi volt? 😀
A csata jelenetei nagyon tetszettek, az írónő mindig kitalált valami újat, amivel meglepett, és amire egyáltalán nem számítottam. A szerelmi szál nagyon szépen lett felgöngyölítve. Nem lepődtem meg, mert ez a befejezés várható volt, vagy inkább egyértelmű volt. Nem is tudom melyik a megfelelő kifejezés jelen esetben.
Örömmel jelentem, hogy ebben a részben nem akartam megcsapkodni Laurelt, viszont megjelent Avalon királynője, Marion, aki egy hárpia. De komolyan, ekkora egóval csodálom, hogy elfér a Tündérek Birodalmában.
Nagyon sok negatív kritikát olvastam erről a sorozatról, de örülök, hogy nem hallgattam senkire, csak a saját megérzésemre, mert nekem ezektől a véleményektől függetlenül tetszett ez a történet. Tény, hogy voltak benne abszurd dolgok, már csak ha az égő benzin és a víz esetét nézzük, de ettől eltekintve igazán bájos, mesebeli kis történet, ami után az embernek kedve támad egy erdőben a fa tövében üldögélni, hátha előbukkan Tamani, és magával viszi Avalonba, ahol a Nyártündérek udvarának főterén kézen fogva sétálnak a csillagok alatt. 🙂
Ezt a sorozatot tényleg csak azoknak ajánlom, akiben még él a gyermek, aki hisz a tündérmesékben, és aki nem vár mélyenszántó, egyetemi előadásokra emlékeztető monológot ettől a történettől.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)