Helló Mindenki!
El sem hiszem, hogy a szeptemberi összefoglalót sikerül időben megírni, és közzétenni 🙂 Ezt a napot már pozitívként fogom elkönyvelni 🙂
Egy hónapja megírtam a szeptemberi TBR listámat, és legnagyobb örömömre, sikerült minden könyvet el is olvasni, sőőőőt, plusz egyet még azokon kívül be is fejeztem, és jelenleg egy másiknak a felénél járok. Lehet ma még sikerül is befejeznem, de ezt ígérni nem tudom 🙂
Legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre, úgy tűnik, hogy végre magam mögött tudtam hagyni az olvasási válságomat. Amire pedig külön büszke vagyok, hogy sikerült könyvvásárlás nélkül zárni ezt a hónapot, így az itthon lévő olvasatlan könyveimet tudom első körben előnyben részesíteni.Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy igyekszem, mert sok könyvet kapok kölcsön (szerencsére 😀 ), szóval olvasnivaló nélkül tuti nem maradok egy ideig. 😀
Itt találjátok a szeptemberi TBR listámat, amit sikerült teljesítenem:
https://fairypowderbooks.blog.hu/2020/09/04/hello_osz_hello_szeptember
Amit ezen kívül még el tudtam olvasni, az egy ezer éve várt könyv, mégpedig Mia Sheridan – Megtalálni Edent című kötete. Hamarosan érkezik is erről egy értékelő bejegyzés, majd figyeljétek az oldalt. 🙂
A www.moly.hu oldalon kértem segítséget a következő olvasmányomra vonatkozóan, így esett a választásom egy nagyon régóta várólistát könyvre, mégpedig Leiner Laura – Szent Johanna gimi 1. részére. Szerintem ezt ma már nem fogom tudni befejezni (bár ki tudja 😀 ), ezért most csak említés szintjén hagyom itt. 🙂
Nektek hogy alakult a szeptember? Milyen könyveket sikerült elolvasni?
(eredeti kép forrása: pinterest)