Könyvfesztiválon jártam

Megpóbálom röviden, és tömören összefoglalni az élményeket 🙂

Április 19-22 között a Millenárison megrendezésre került a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Nem volt kérdés, hogy kilátogatok-e 🙂

20-án, pénteken mentem ki egy elég hosszú listával és egy bankkártyával, hogy na majd most jól bevásárolok. 🙂 Sok helyen olvastam, hogy kártyával is lehet fizetni elég sok standnál, mondom az szuper, legalább nem kell pénzt kivennem. (Nem nagyon járok készpénzzel, jobban szeretek kártyával fizetni. Végszükség esetére szokott nálam lenni 2-3 000 ft.)

Szép tavaszi idő volt, sütött a nap, csipogtak a madarak, szóval nem is kellett ennél szebb és jobb idő.

És itt jön a DE:
Még be sem értem a Millenárisra, már letámadtak a kéregetők. (félreértés ne essen, amenyiben módomban áll, nagyon szívesen segítek a rászorulókon, nem egyszer meg is történt, viszont kizárólag utalással, miután minden oldalról le lett ellenőrízve ki kér segítséget és hogy valós-e).

Miután átjutottam a bejáraton, letámadott egy csóka mikrofonnal. Na itt lett elég, szívem szerint itt fordultam volna vissza, és indultam volna haza. Komolyan, én csak szépen csendben, a gondolataimba merülve szerettem volna nézelődni, és vásárolni. Sikerült „megszöknöm” mielőtt bekapcsolta volna a mikrofont, és hiába jutottam el a standokhoz, a lelkesedésem lényegesen megcsappant.

Végignéztem a standokat, a kiadók kínálatait, kerestem a listámon szereplő könyveket,melyek közül természetesen egyik sem jelent meg. Meg is lepődtem volna, ha nem erre számítottam volna már akkor, amikor hetekkel ezelőtt összeírtam a listát 🙂

Ettől függetlenül tudtam volna vásárolni nem is keveset, de a következő meglepetés akkor ért, amikor nem fogadták el a bankkártyát 😀 Na itt már röhögtem, ez az én szerencsém 🙂 

Viszont így sem távoztam üres kézzel, az utolsó forintjaimat is előkotortam a táskámból, és megvettem Kiersten White – Supernaturally (Több, mint különleges) című könyvét 🙂 Az első rész nagyon tetszett, remélem ebben sem fogok csalódni 🙂 Majd újraolvasom az elsőt, és hozok értékelést is mindkettőről 🙂
Viszont a szívem nagyon fáj Razielért 🙁 Őt már nem tudtam elhozni 🙁

Összefoglalva, ha már a bejáratnál nem támadtak volna le, és végre megjelentek volna a könyveim (mint ahogy azt a kiadók megigérték – pont mint tavaly – ) akkor sokkal élvezhetőbb lett volna. Nekem 2017-ben is jobban bejött a könyvhét, mint a könyvfsztivál, de azért nem bánom, hogy kinéztem a könyvfesztiválra. 🙂 Viszont a Könyvhétre egy másik listával készülök, és több készpénzzel, hogy ne érjen újabb csalódás 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük