Szerző: Lontai Léna
Cím: Könnyező liliomok
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2021
Műfaj: lélektani
Oldalak száma: 352

Milyen hosszú a múlt árnyéka?

Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi a lány sorsát. Szexuálisan bántalmazza Lilit, aki a történtek után szeretne segítséget kérni – ám éppen azok utasítják el, akikben a legjobban bízott. Csak felnőttként jön rá, hogy elutasító és tehetetlen családtagjai maguk is rettenetes traumákkal élnek.

Hány és hány generáció sorsát határozza meg az abúzus? Érdemes-e háborítani a múltat vagy jobb tovább élni tudatlanul? Lili világa minden egyes nappal összedőlni látszik. Vajon képes lesz a romokból újraépíteni magát?

Lontai Léna első regényében igaz történeteket mond el. Elképzelhetetlen személyes tragédiákat, amelyek nem kímélték egy család három generációjának nőtagjait. A szerző anyák és lányok sorsöröksége mögé néz, hogy megfejtse, mi az az átok, amely sűrű ködbe vonta ezeket a nőket, és van-e fény a kiúttalannak tűnő sötétségben.

 

„A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.” 

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a kötetet. Egy igaz történetet tart a kezében az olvasó, amit három generáción keresztül követhetünk nyomon. Amikor családon belüli bántalmazásról, szexuális erőszakról hallunk, olvasunk, akkor mindenkinek az agyán átfut néhány gondolat:
– az én családomban ezek nem fordulhatnak elő
– ismerek olyan személyt, aki személyesen érintett benne?
– nálunk, vidéken, ahol mindenki ismer mindenkit, és a falu egy összetartó közösség, ott ilyen biztos nincs.

De ahogy jöttek szembe velem az ismerős helyek: Hajdú-Bihar megye, a Berettyó part, Hencida… rá kellett jönnöm, hogy Bihari lévén, akár még ismerhettem is a könyvünk főszereplőit. (Hencida távolabb van tőlünk, így nem voltak ismerősek a főszereplők nevei.)

A történet röviden:

Visszafelé haladunk az időben. Először megismerjük Lili történetét, aki egy életvidám kislány, játszik, nevet, olvas. Szinte már gondtalan az élete. Szinte. A nővére ugyanis férjhez megy, és a férjével együtt továbbra is a szülői házban, közös szobában laknak immár hárman. Ahogy telik az idő, és Lili kezd nőiesedni, Attila, a sógora is észreveszi, és minden pillanatot megragad, hogy visszaéljen a helyzetével. Lili próbál segítséget kérni, azonban süket fülekre talál.

Ahogy telik az idő, úgy hullanak ki a csontvázak a szekrényből. Lili megismeri az anyja, majd a nagyanyja történetét is, és teljesen ledöbben, hogy a családjának a nő tagjai miken mentek keresztül az évek során.

Gondolataim:

Nemcsak megrázó, hanem nyomasztó is a történet. Ez a könyv megtörtént esetet dolgoz fel, és olvasás során gyakran megfordul az ember fejében, hogy akár a környezetében is, hány olyan család, hány olyan nő élhet, aki bántalmazás áldozata. Sokszor mérhetetlen dühöt éreztem, hogy egy ember mégis hogyan bánhat így az embertársával, egy gyerekkel, egy nővel?! Ők nem érdemelnek tiszteletet, megbecsülést, szeretetet? Ezek a férfiaknak nem nevezhető lények honnan veszik a bátorságot ilyen borzalmas tettekhez?

Még mindig elönt a düh, és a tehetetlenség érzése, amikor eszembe jutnak sorok, jelenetek. Amikor olvassa az ember a nők szenvedéseit, és segíteni szeretne, de nem tudja a módját, hogy hogyan.

Az egyik legnehezebb témához, a szexuális bántalmazáshoz, abúzushoz nyúlt az Írónő, és hiába a drámai történet, egyszerűen képtelenség letenni a könyvet. Minden fejezet az olvasóért kiált. A témája miatt, a megfogalmazás, az írói stílus miatt én kötelezővé tenném ezt a kötetet, mert erről a témáról igenis kell beszélni, igenis ki kell állni az igazunkért. Ez az első könyve az Írónőnek, és bízom benne, hogy nem fogja abbahagyni az írást.

A könyv 3 részre van osztva, és ahogy már említettem, visszafelé haladunk az időben. Szépen sorban megismerjük a gyermek, az anya, és a nagymama történetét, döntéseit, mindennapjait, és oldalról oldalra bontakozik ki egy olyan családi tragédia, ami 3 generáción keresztül öröklődik. Ott vagyunk a mindennapokban, látjuk hogyan teremtik elő a betevő falatot, hogy egy nőnek mennyi élethelyzetben kell helytállnia, amikor a férje a fronton van, és semmi hír róla.

Összegezve, én nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, és megismertem Lontai Léna írásmódját. Vidéki emberként külön hálás vagyok, hogy a vidéki munkát nem elnagyolva olvashattuk, hanem hiteles képet kaptunk róla. (bizony, én is törtem ám a kukoricát, és ettem a szántáson egy pléden többedmagammal, mert ez összehozza a rokonságot. 🙂 ). 

Borító:

Vonzza a tekintetet, de a történet elolvasása után belesajdul a szívem, amikor ránézek. Nemcsak a témája, de a színvilága is nagyon illik a kötethez.

 

Ahogy fentebb már említettem, ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá tenném, mert erről a témáról igenis beszélni kell.Ajánlom mindenkinek!

 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)