Szerző: Susie Tate
Cím: Daydreamer – Az álmodozó
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2026
Oldalak száma: 352
Ismertető:
Lucy Mayweather sosem tartozott a londoni üzleti élet befolyásos tagjai közé, de most, hogy a bátyja milliomos barátjának dolgozik, bebizonyíthatja, hogy helye van itt, és talán egykori szerelme szívét is elnyerheti. Ám a fiú, akiért annyira odavolt, mostanra eltűnt, és helyét egy rideg, könyörtelen férfi vette át, aki érzéketlen Lucy bájaira.
Talán mégsem volt olyan jó ötlet elfogadni az állást…
Felix Moretti pontosan tudja, hogy nagy hiba volt felvenni Lucyt, aki folyton káoszt kavar a férfi rendezett életében, és leplezetlen rajongásának is nehéz ellenállnia. Ám a kinyúlt pulóverek és szétszórt ábrándok mögött ott rejtőzik a lány, aki egykor elbűvölte…
Távol maradni tőle egyre lehetetlenebb.
Engedni a kísértésnek vakmerőség.
Még többet akarni pedig még rosszabb.
Amikor titkok lepleződnek le, és egy árulás azzal fenyeget, hogy szétszakítja őket, Felixnek mégis harcolnia kell az egyetlen nőért, aki valaha is fontos volt neki – mielőtt végleg elveszíti.
„A történetmesélők megváltoztatják a világot. – Semminek nincs olyan hatása, mint egy jól elmesélt történetnek.”
Vágytam egy egyszerű, kedves, és léleksimogató történetre. Olyanra, amivel „csak úgy elvagyok”. Majd jött a hír a Kossuth Kiadótól, hogy megjelent Az álmodozó. Rohantam is érte a boltba. Nagyon köszönöm, hogy olvashattam.
Gondoltaim:
Ahhoz képest, hogy milyen vidám, és bájos a borító, ami mögött rejtőzik, eléggé megtiporta a lelkemet. Ami meglepett, ugyanis a könyv eleje kissé idegesített. Nem is maga a történet, hanem a két főszereplő. Felix egy nagyvállalat feje, mondhatni vasököllel uralkodik a birodalmában. Minden körülmények között első a munka, színeknek, jókedvnek helye nincs az irodában. Ebbe csöppen bele Lucy, aki még véletlenül sem illik ebbe a környezetbe. Asszisztensnek a legrosszabb választás, gondolatban rég máshol jár, és a színtelen sivár irodaház sem segít abban, hogy a beilleszkedésében partner legyen.
Mivel egy romantikus történetről beszélünk a maga 340 oldalával, így szerintem részleteznem nem kell, hogy mi lesz a romantikus szál menete. A recept is egyszerű hozzá: végy egy jó adagnyi klisét, öntsd egy tálba, rázd össze jól, és kész is a romantikus sztori. Igen, ez az alapja. Viszont ezt megfűszerezte a szerző egy olyan csavarral, amit nem láttam jönni egy ilyen történetben. Egy ponton elengedtük a romantikus szálat, és az olvasó belecsöppent egy munkahelyi zaklatásba, majd családom belüli ármánykodásba, verbális bántalmazásba, megaláztatásba, és egészségügyi problémákba.
Amint ezekhez eljutottunk, onnan már a szerző osztogatta a gyomrosokat rendesen az olvasónak. Jómagam, az olvasó pedig a szereplőket csapkodta volna. Nagyon gyorsan idegállapotba tudtak tenni mindketten. Nem értettem őket. Felnőtt emberek, az egyik a szavakból él, és mesél, a másik emberekkel tárgyal egész nap. De az egymással folytatott kommunikáció…. Vagy leginkább annak hiánya… A belső monológokat hallgattuk, és annyira vágytam rá, hogy legalább egyszer törjön meg az egyikük. Egyszer robbanjon, kiabáljon, vagy akármi, csak beszéljenek már egymással is végre hangosan, szavakkal, ne csak gondolatban!! Nem hiszem el, még most is felidegesítenek. 😀
A romantikus szálon egyrészt nem lepődtem meg, másrészt viszont megkaptuk ugyan az ilyenkor kötelező drámát, de itt azért megdolgoztatta egymást Lucy és Felix. Csak azt nem értem, hogy miért kellett egy megaláztatás, egy lelket földbe tiprós kiabálás ahhoz, hogy utána elkezdjenek egymással beszélni? Lucyt az elején nem értettem. Felhúzta maga köré a falakat, és ebben a kis burokban tökéletesen elvolt. Ha leülteted egy sarokba, ott marad. A véleményét megtartja magnak, nem konfrontálódik, nem áll ki magáért, nem védi meg saját magát. De az első erotikus jelenet után konkrétan nem ismertem rá. Nem tetszett az a Lucy. Nem tetszett a zárkózott Lucy. A belevaló Lucy tetszett, aki retteg, de hajlandó nyitni a világ felé. Hajlandó igent mondani valami újra.
Felix jellemfejlődése nekem tetszett. Ehhez kellett neki is egy virtuális gyomros, de ha ez kell ahhoz, hogy valaki kinyissa végre a szemét, hát legyen.
Miután megbarátkoztam a szereplőkkel, már nagyon szerettem ezt a kedves kis történetet. Megtaposta a lelkemet, mert valóban kemény témákba nyúlt bele a szerző, engem meg különösen mélyen megérintettek, pláne azért, meg az egyik ilyenben én is érintett vagyok..
Nagyon várom a folytatást, igazán egyedi szereplőgárdát kaptunk a szerzőtől, és érzem, hogy van bennük potenciál. Vicky, Lottie, Mike és Ollie négyesére vagyok különösen kíváncsi. Aki egy könnyen olvasható, fontos mondanivalóval rendelkező történetre vágyik, annak ajánlom szeretettel Az álmodozót. Külön plusz pont a benne szereplő fantasyért. 🙂
Értékelésem: 5/4,5
Idézetek a könyvből:
„Nem akarok álmodozni. – Csak az elmém folyton elkalandozik, és valahogy … az idő meg elmegy.”
„Manapság, ha az ember nem mutogatja magát mindenféle dedikálásokon, azt gondolják róla, hogy valami AI-robot.”
„Jobb egy kis csalódás most, mint később a szívfájdalom.”
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
https://www.kossuth.hu/Daydreamer-Az-almodozo-eldekoralt-kiadas